Meldinskaya szürke sirály kolónia

Meldinskaya szürke sirály kolónia
IUCN kategória - III ( természeti emlék )
alapinformációk
Négyzet	42,8 ha (védőzóna 125,2 ha)
Az alapítás dátuma	1984. április 11
Elhelyezkedés
56°40′42″ s. SH. 37°14′30 hüvelyk e.
Ország	Oroszország
Az Orosz Föderáció tárgya	Moszkva régió
Terület	Taldom városrész
Meldinskaya szürke sirály kolónia
Meldinskaya szürke sirály kolónia

A közönséges sirályok Meldinskaya kolóniája a moszkvai régió regionális (regionális) jelentőségű természeti emléke  , amely ökológiai, tudományos és esztétikai szempontból értékes természeti komplexumokat, valamint olyan természeti objektumokat foglal magában, amelyek természetes állapotuk megőrzéséhez különleges védelmet igényelnek:

• a természet egyes tárgyai (madárkolóniák, óriáshangyafészkek);
• ritka tűlevelű, tűlevelű-széles levelű és fekete égererdők területei a moszkvai régióban;
• az Orosz Föderáció Vörös Könyvében és a Moszkvai Régió Vörös Könyvében szereplő ritka növény- és állatfajok élőhelyei és élőhelyei .

A természeti emléket 1984-ben alapították [1] . Helyszín: Moszkva régió, Taldomsky városi körzet , a Tempovoe vidéki településen található Meldino falu , a Zhivopisnoye kertészeti non-profit partnerség, a Savelovsky irányú vasút (Verbilka-Dubna elágazás) és egy nagyfeszültségű vezeték között. A természeti emlék két, egymástól 250 m-re elhelyezkedő részből áll. A természeti emlék összterülete 42,8 ha (1. számú (északnyugati) telek - 20,2 ha, 2. számú telek (délkeleti) - 22,6 ha). Az 1. számú telek a 15. negyed egy részét, a 2. számú telek a Taldomi erdészet Taninsky kerületi erdészetének 21. negyedének egy részét tartalmazza. A természeti műemlék védett övezetének összterülete 125,2 ha (I. sz. telek (északnyugati) - 37 ha, II. sz. telek (központi) - 48,5 ha, III. sz. telek (Délkeleti) - 39,7 ha) . Az I. számú telek magában foglalja a 14. blokk keleti részét; számú telek a 8., 15. és 21. negyed részeit foglalja magában; számú telek a taldomi erdészet Taninsky kerületi erdészetének 21. negyedének egy részét tartalmazza.

Leírás

A természeti műemlék területe a völgykatlan és víz-glaciális síkságok elterjedési övezetében található. A síkság 1 méternél vastagabb tőzegből álló, alacsony sík, mocsaras területek, amelyek alatt hidroglaciális homok, homokos vályog és tavi lerakódások húzódnak. Ezeknek a síkságoknak a felszíne 118-120 m tengerszint feletti magasságban található.

A megmaradt területeket viszonylag magasan (kb. 122 m tengerszint feletti magasságban) és nem mocsaras jeges síkságok jelentik.

A terület domborzati síkját helyenként biogén és antropogén felszínformák bolygatják. Ez utóbbiak közé tartoznak a kőbányák és a meliorációs árkok, valamint a velük szomszédos szemétlerakók. A domborzat nagy zoogén mikroformái közül kiemelkednek a hangyabolyok, amelyek helyenként 1,5 m-nél is magasabbak.

A természeti emlék 1. számú lelőhelyének túlnyomó részét egy elöntött tőzegbánya foglalja el. A kőbánya észak-északkeletről dél-délnyugatra megnyúlt, hossza 1 km, szélessége 200 m. Az 1. számú lelőhely keleti részét egy rekultivált magasláp terület képviseli, amely a részleges másodlagos vizesedés stádiumában van.

A természeti emlék 2. számú lelőhelyének területén viszonylag magas víz-glaciális síkságok maradványterületei képviseltetik magukat. A sík sík felületek hidroglaciális homokokból és homokos vályogokból állnak, esetenként vályogrétegekkel, alattuk 1,5–2 m mélységben moréna fedi, ezek a területek rosszul vízelvezetésűek, vizes mélyedések és mélyedések fordulnak elő. A 2. számú lelőhelyen belül, annak nyugati részén két, egyenként 120-150 m hosszú homokbánya található.

A természeti emléken belüli fő áramlás a meliorációs árkok hálózatán keresztül történik, és a Bolsoj-patakba, a Dubna jobb oldali mellékfolyójába, a Volga medencéjébe vezet.

A természeti műemlék területének talajtakaróját a lecsapolt magaslápok helyén kialakult szikes-podzolos gleyes, humuszos-gleyes, oligotróf tőzegpusztító talajok képviselik.

Flóra és növényzet

A természeti műemlék területének növénytársulását főként fenyő- és vegyes erdők foglalják el, felvidéki és vizes fekete nyárfa erdők részvételével, amelyek lecsapoláson átestek, és részben másodlagos vizesedés stádiumban vannak.

A nagyrészt benőtt tőzegbánya által elfoglalt 1. számú lelőhelyen mára felvidéki gyapotfüves-cserjés sfagnum lápok alakultak ki, a gerinceken fenyvesek, közöttük és a láp kerülete mentén megnyúlt tutajokkal. A mocsáron belül nyílt víz ablakai vannak. A mocsárhoz középkorú erdei fenyőültetvények csatlakoznak. A fenyő a mocsárban eléri a 3-3,5 méter magasságot, egyetlen molyhos nyír aljnövényzet található. A tipikus mocsári cserjék (mocsári rozmaring, mocsári mirtusz, vargánya, mocsári áfonya és áfonya) főleg a fenyőcsoportok alatti gerinceken koncentrálódnak. A mocsári lágyszárúak közül a gyapotfű, a duzzadt sás és a mocsári calla dominál, a partokon - bozótzsálya, a mocsáron - a kerek levelű napharmat.

A vízben sphagnum mohák és hófehér tavirózsa található. A mocsár körül vízelvezető árkok találhatók kis békalencse és sokgyökerű, kalla és sás álsás.

A kőfejtőtől keletre lévő erdei kultúrákban mocsári növények nőnek - rozmaring, áfonya, meglehetősen nagy felhőpopuláció (a faj szerepel a moszkvai régió Vörös könyvében).

A 2. számú telephelyen, amely két kis elöntött homokbányát körülölelő erdős területből áll, meglehetősen változatos erdei növényzettípusok találhatók.

Nyírfenyő-, áfonyás-zöld-moha- és áfonyás-hosszúmohás erdők sora veszi körül a homokbányákat. A cserjeréteg nem fejlett bennük, a gyógynövényfajták közül pedig: majka, oxalis, sedmichnik, szőrös sóska, télizöld, karthauzi pajzsfű, klavát- és lapos dúcmohák, fuchs pálmagyökér, több csomó kúszó gudayera (a faj szerepel a moszkvai régió Vörös Könyvében).

Kisebb területeken zárt lucfenyők találhatók nyárfákkal és oxálpáfrányos nyírfákkal. Az erdőállományban lucfenyő, molyhos nyír és nyárfa mellett fekete éger található. Aljnövényzet lucfenyő sűrű. A cserjék közül a rideg homoktövis és a málna dominál, ritkábban az erdei lonc. A lágyszárú réteg váltakozik a páfrányok, évelő erdei fűszernövények, zelenchuk, alpesi biloba és oxalis által uralt területekkel. Vannak külön-külön minik, mocsári skerda és sedmichnik. A páfrányok közül a legelterjedtebbek: a fekvő pajzs, a karthauzi pajzs, a nőstény kochedyzhnik és Linné golokuchnik. A legkevésbé zavart erdőkben egy alpesi biloba, egy magas birkózó és egy füles fekete varjú található. Itt nő több függöny egy valódi vénuszpapucsból (a faj szerepel az Orosz Föderáció Vörös Könyvében és a Moszkvai Régió Vörös Könyvében), egylevelű pép (a faj szerepel a Moszkvai Régió Vörös Könyvében) , valamint sérülékeny növényfajok: tojásdad búvóhely, széleslevelű dremlik és kétlevelű lyubka.

A luc-nyár-nyír- és éger-luc-erdők szélén kalászosok és réti-erdő között nagyszámú példány nő az igazi vénuszpapucs, kétlevelű lyubka, széleslevelű dremlik és a közönséges farkasbogyó számos öreg bokor. forbs.

A nyír-luc zsurló-sóska-széles gyógynövényerdőkben fenyő, réti zsurló, áfonya, köves bogyók, keménylevelű csirkehús, köszvényfű, tavaszi rangú, vadpatás, kopasz ibolya, zöldpinty, kereklevelű télizöld, ranunculus kökörcsin nő. A 2. számú lelőhely déli részén a lucfenyvesek dominálnak molyhos nyír és fekete éger részvételével. Bőséges itt a lucfenyő és a hegyi kőris aljnövényzete. A lágyszárú borításban az oxálok, páfrányok, kisvirágú impatiensek, alpesi kétszirmú, kopasz ibolya dominál, van csalán, különféle levelű körömvirág, áfonya. Zöld mohákból álló mohatakaró alakul ki.

Az elárasztott homokbányákban, a partok mentén sphagnum mohával és náddal benőtt hófehér tündérrózsa és közönséges pemphigus nő.

A természeti emlék 2. számú lelőhelyének délnyugati részén öreg nyír-luc sóska-áfonya-nádas széles füvészerdők találhatók, amelyek második rétegében hárs és hegyi kőris található.

A régebben lecsapolt fekete nyárfák helyén ritkán találhatók hárs-lucfenyős oxalis-lófarkú-széles gyógynövényes őserdők nyírral és fekete égerrel. Az aljnövényzet gyakorlatilag nem fejeződik ki. Itt uralkodnak a nedvességkedvelő, a talajgazdagságra igényes pázsitfűfélék: csalán, köszvényfű, zöldpinty, magas birkózó, tüdőfű, oxalis és réti zsurló. Ezen erdők között vannak középkorú luc-nyír- és nyír-luc-erdők áfonyával, kis tajgafüvekkel, zöld mohákkal, holt borítású erdei nádfűvel, az északi-linnaea időnként a régi tuskók közelében található.

A 2. számú lelőhely középső és déli részén ingoványos, öreg növésű feketenyárfa nedves gyógynövények találhatók. A molyhos nyírt égerrel keverik. A fekete ribizli a cserjék között található. A lágyszárú rétegben bővelkedik: női göb, mocsári kalla és különféle sás. Léteznek: réti réti rózsa, kopasz ibolya, bürök, déli nád, csalán, európai zyuznik, keserédes nadálytő, mocsári körömvirág, mocsári thyselinum, mocsári koponya, úszó mannik, esetenként mocsári turcha és széles levelű cinna (mindkét faj szerepel a listán) Moszkva Vörös Könyve).

A természeti emlékhely 2. számú lelőhelyének déli részén a lucfenyős égererdőt északon felváltja a lucfenyő, fekete éger sóska-nedves fű-páfrány részvételével. Itt számos: alpesi biloba és közönséges sóska.

Fauna

A természeti emlék állatvilága jól megőrzött, és a moszkvai régió természeti közösségeit reprezentálja. A vizsgált területen öt osztály 17 rendjébe tartozó 61 gerincesfaj él, köztük 1 halfaj, 4 kétéltűfaj, 3 hüllőfaj, 41 madárfaj és 12 emlősfaj.

Az egyetlen itt élő halfaj az ezüstponty, amely a 2. számú kőbányákban él.

A természeti emlék területén belül a szárazföldi gerincesek négy fő zookomplexuma (zooformációja) különíthető el: a vizes élőhelyek zooformációja, a tűlevelű erdők zooformációja, a lombhullató erdők zooformációja és a nyílt élőhelyek zooformációja.

A természeti emlék 1. számú telek területén a szárazföldi gerinces faunisztikai komplexum alapja a vizes élőhelyekre jellemző fajok, erdei fajok is. A természeti emlék 2. számú lelőhelyének területén az erdei élőhelyek fajai (a nyilvántartott szárazföldi állatok 67%-a), a réti-mezei élőhelyek fajai (16%) és a vizes élőhely-együttes fajai (17%) dominálnak.

A főként a természeti emlék 1. számú lelőhelyének területén reprezentált vizes élőhelyek zooformációja egy elöntött tőzegbányával és meliorációs árkokkal függ össze. A 2. számú lelőhelyen ennek az állatvilágnak a képviselői főként a lelőhely nyugati részén elárasztott homokbányákhoz kötődnek.

Az 1. számú tőzegbányában szürke sirálykolónia található, amely mintegy 25-30 költőpárt foglal magában. A sirályok a kőbánya központi elárasztott részének szigetein fészkelnek. A madarak fészkelőhelyi tartózkodási ideje tavasztól július második feléig tart (amíg a fiókák elhagyják a fészket).

Az 1. számú helyszínen egy gyors gyíkot és egy közönséges viperát jegyeztek fel (mindkét faj szerepel a moszkvai régió Vörös Könyvében).

Ezeken az élőhelyeken a többi madarak között megtalálhatók: tőkés réce, repedezett kékeszöld, szürke gém, folyami tücsök, fehér béklyó.

Ezeken az élőhelyeken a békák meglehetősen nagy számban élnek: láp-, füves- és tavi békák. Az emlősök között van egy folyami hód.

Az erdei állattenyészetek képviselői a természeti emlék 2. számú lelőhelyén vannak a legteljesebben képviselve. Az 1. számú lelőhelyen főként csak a tűlevelű (főleg fenyves) erdők zooformációjának képviselői találhatók.

A terület összes tűlevelű erdejének populációjának alapját olyan fajok alkotják, mint a sárgacinege, pelyva, fűz poszáta, csili, énekes rigó, sárgafejű királyfi, közönséges süvöltő, közönséges szerecsen, barnafejű cinege, holló , közönséges cickány, nyest, borz, parlagi pocok, mókus, hegyi nyúl. Leggyakrabban olyan fajok kötődnek az idős lucfenyős erdőkhöz, mint a varangy, a mogyorófajd és a nyírfajd. A világos fenyves területeken az erdei pipa, a szajkó és a szürke légykapó élőhelyét rögzítették. A hüllőket élénk és gyors gyíkok, valamint egy közönséges vipera képviselik. A 2. számú lelőhely nyugati részén, egy kis homokos gödör partján fekvő fenyvesben szintén a vörös erdei hangya óriásfészkeinek fürtjei kerültek elő, amelyek egy része eléri az 1,5-1,8 m magasságot.

A lombhullató és vegyes erdők faunája leginkább a természeti emlék 2. számú lelőhelyének területén képviselteti magát. Képviselői közül a következő fajokat különböztetjük meg: kikötött és gyepes béka, közönséges kakukk, közönséges csalogány, mezei rózsa, vörösszárnyú, énekes rigó, vörösbegy, szarvaskakas, feketefejű poszáta, fűz poszáta, csörgő rigó, rétisas, hosszúfarkú cinege, széncinege, közönséges cinege, közönséges pika, légykapófélék, őz, fehér mezei nyúl stb. A gerinctelenek közül kék szalagot vagy kék szalagot (sebezhető faj) jegyeztek fel.

A természeti műemlék területén a nyílt élőhelyek zooformációjának képviselői nem nagy számban vannak jelen, és mindkét szakaszán megtalálhatók.

Az erdei tisztásokon és a terület szélein gyakoriak: haris, ölyv, közönséges sármány, erdei pipa, szarka. Ezekben a közösségekben az emlősök közül az európai vakond a leggyakoribb.

A vizsgált terület minden típusú természetes életközösségében megtalálható: libecska, pacsirta, nagy harkály, közönséges róka, jávorszarvas, vaddisznó.

Biztonsági zóna

A természeti műemlék védett övezetének területét völgykatlan és víz-glaciális síkságok foglalják el, amelyek rendkívül egyenletes domborzattal és csekély magasságkülönbséggel (118-123 m tengerszint feletti magasságban) különböznek. A lejtők nem haladják meg az 1-2°-ot. Az eróziós folyamatok nem fejeződnek ki.

A döntően lecsapolt mocsarak által elfoglalt pufferzóna határain belül kiterjedt meliorációs árok- és csatornahálózat jött létre. A sekély árkok rendszerét a pufferzóna I. és II. sz. Az árkok nyugatról keletre irányulnak, és egymással párhuzamosan helyezkednek el az elárasztott kőbánya két oldalán a barát emlékmű 1. számú szelvényében, a természeti emlék 1. számú szelvényében az elöntött gödör mindkét oldalán. . Számos kis árok ömlik nagyobbakba. A pufferzónán belül a legnagyobb árkoknak több fő iránya van: észak-északkeletről dél-délnyugat, nyugatról keletre, valamint északnyugatról délkeletre is. Mélységük eléri az 1,5–1,8 métert, szélességük a gerinc mentén 3–5 méter, az árkok pedig elérik az 1,5–1,8 métert. A pufferzóna II. és III. sz. szelvényének keleti részein az árkok duzzasztása, a szomszédos területek elmocsarasodása a hódok gátképző tevékenysége következtében. A teljes meliorációs rendszer a pufferzónától keletre egy árokba ömlik, a Bolsoj patakba ömlik, amely északkeleti irányban folyik és a Dubna folyóba ömlik.

A pufferzóna területén a talajtakaróban a tőzeges oligotróf destruktív talajok és a humuszos-humuszos-gley talajok dominálnak. Helyenként hidroglaciális homokon és homokos vályogokon gleyes altípusú szikes podzolok képződnek.

A pufferzóna területén különböző típusú erdők (fenyvesek, lucfenyvesek, fekete nyárfa erdők, kislevelű erdők, erdőültetvények), valamint rétek nőnek.

A pufferzóna nyugatról és keletről a természeti emlék 1. számú helyével szomszédos részeit közepes korú fenyőerdők képviselik fenyő, nyír, lucfenyő, ledum, áfonya, gyapotfű, tajga és tölgy részvételével. fűfajok és hanga.

A pufferzóna II. számú szelvényében aljnövényzetű luc-nyír lucfenyő és áfonyás-hosszúmohás fenyő részvétele váltakozik a pufferzóna II-es szelvényében nyír-fenyő és fenyő-nyír áfonya-zöld moha, luc-nyír-fenyő ill. lucfenyő-nyír sas-rénszarvas erdők.áfonya zöld moha.

A pufferzóna I. és II. számú területen nyírfenyő, fekete áfonya-zöld moha és fekete áfonya-hosszúmoha erdők masszívumai alakulnak ki. A pufferzóna II. számú lelőhely északi részén természetes nyír-fenyves érett erdő található, a második áfonyás-áfonya-zöld moha rétegben lucfenyővel.

A nyírfa és a sóska-páfrány lucfenyő aljnövényzetű lucfenyőit a tajga növényfajok jelenléte különbözteti meg. A lucfenyvesek között vannak lucfenyves-bolyhos nyírerdők fenyves és fekete éger részvételével, ritkábban nyárfa, sóska-páfrány-széles füvesluc aljnövényzettel. A tajgafüvek és a széles pázsitfűfélék nyír-luc zsurló-sóska-széles fűszernövény-erdőkben nőnek fenyő részvételével.

A tisztásokon a mocsári skerda, réti kalikon, mezei zsurló és szikes csuka bozótos között fuchs palmate és európai fürdőruha található.

A pufferzóna II. számú lelőhelyének keleti részén fekete éger-nyír nedves füves erdők képződnek lucfenyővel. Bőséges a síkvidéki mocsarak és a fekete-piszis fajai. A pufferzóna III. számú lelőhelyén található nyirkos füves fekete nyárfa lucfenyővel és madárcseresznyével: fűz ötcsillagos, komló, fekete ribizli. A fűszernövények közül a fekete-piscissus tipikus növényei bővelkednek.

A pufferzóna III. sz. lelőhelyének északi részén, a mocsaras gyep-nedves-füves-szürke nádas réten a réti fűfajok és az erdei magas pázsitok nagy számban fordulnak elő.

A szárazföldi gerincesek faunisztikai komplexumának alapja az erdei élőhelyek fajai; a réti-mezei élőhelyek fajai és a vizes élőhely komplexum fajai, amelyek a fajösszetételben csekély részesedéssel bírnak. A pufferzóna területén a vizes élőhelyek zooformációjának kivételével ugyanazok a zooformációk jelennek meg, mint a természeti emlék területén.

A terület fontos a szárazföldi gerincesek számára, lehetővé téve az állatok szabad mozgását a természeti műemlék különböző részei között, fenntartva ezzel az állatvilág egységét és a természeti emlékterület természeti közösségeinek stabilitását.

Természeti emlék kiemelt védelem alatt álló objektumai

Védett ökoszisztémák: nyárfákkal és nyírfákkal borított lucfenyők, sóska-páfrány-széles fűszernövények, emelt gyapotfüves-cserjes sfagnum lápok fenyővel kombinálva benőtt tőzegbányák tározóival, nyír-fenyő vörösáfonya-áfonya-zöld moha és fekete áfonya-hosszúmoha erdők, hárs-lucfenyő savanyú-lófarkú erdők -széles füves erdők nyírral és fekete égerrel;

Értékes természeti objektumok: szürkesirályok fészkelő kolóniája és vörös erdei hangyák óriási fészkeinek fürtjei.

A moszkvai régióban védett növekedési helyek és élőhelyek, valamint más ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajok, amelyek az alább felsorolt ​​természeti emlékek területén vannak nyilvántartva, valamint borz és európai őz.

A moszkvai régióban védett, valamint más ritka és sérülékeny növényfajok:

• az Orosz Föderáció Vörös Könyvében és a Moszkvai Régió Vörös Könyvében szereplő fajok: igazi női papucs;
• a moszkvai régió Vörös Könyvében felsorolt ​​fajok: közönséges juh, mocsári pulyka, egylevelű pép vagy stagachka, kúszó gudayera, felhők;
• ritka és sérülékeny taxonok, amelyek nem szerepelnek a Moszkvai Régió Vörös Könyvében, de állandó megfigyelésre és megfigyelésre szorulnak a moszkvai régió területén: Fuks digitorhika, tojás alakú búvóhely, széles levelű napernyő, két- levelű lyubka, közönséges farkasbogyó, vagy farkasbogyó, hófehér tavirózsa, lapított klubmoha és clavate klubmoha.

A moszkvai régióban, valamint más ritka és sérülékeny állatfajokban védett:

• A moszkvai régió Vörös Könyvében szereplő fajok: közönséges vipera és mozgékony gyík;
• ritka és sérülékeny taxonok, amelyek nem szerepelnek a moszkvai régió Vörös Könyvében, de állandó megfigyelésre és megfigyelésre szorulnak a moszkvai régióban: kék szárny.

Jegyzetek

1. ↑ A Moszkvai Regionális Népi Képviselők Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 1984. április 11-i 501. sz. határozata "A moszkvai régió védett természeti területeinek hálózatának ésszerűsítéséről" . AARI . Letöltve: 2021. augusztus 23. Az eredetiből archiválva : 2021. augusztus 16.. (határozatlan)

Irodalom

• A Moszkvai Régió Kormányának 2015. március 5-i 113/8 „A Moszkvai Régió Kormánya 2012. október 12-i 1314/37 számú rendeletének módosításáról” szóló 113/8. sz. regionális jelentőségű "Meldinsky szürke sirály kolónia" . A moszkvai régió kormányának hivatalos internetes portálja (2015. március 6.). Letöltve: 2021. augusztus 23. (határozatlan)