Maastrichti kritériumok

A maastrichti kritériumok (konvergenciakritériumok) egy ország pénzügyi és gazdasági mutatói, amelyek az euróövezethez való csatlakozáshoz szükségesek . Ezek a kritériumok értékelik a pénzügyi rendszer életképességét, az árszínvonalat és az árfolyam stabilitását. A kritériumok célja a gazdasági és monetáris unió kiegyensúlyozott működésének biztosítása . Ezeket a kritériumokat az Európai Unióról szóló 1992. évi szerződés ( Maastrichti Szerződés ) vezette be, amely a Gazdasági és Monetáris Unió kiépítésének és az egységes európai valutára való átállásnak a programját hirdette meg.

A kritériumok tartalma

Államháztartás

Az állami költségvetést pozitív vagy nulla egyenlegre kell csökkenteni. Kivételes esetekben megengedett az államháztartási hiány, amely a pénzügyi év végéig nem haladhatja meg a GDP 3%-át. Az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át a pénzügyi év végén, illetve nem közelítheti meg folyamatosan ezt a szintet.

Árfolyam

Az államnak legalább két évig részt kell vennie az árfolyam-mechanizmusban - 2 ( angolul  : ERM_II ), és biztosítania kell valutája euróval szembeni árfolyamának stabilitását.

Árstabilitás

Az ország inflációs rátája legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg az árstabilitás terén a legjobb eredményt (vagyis a legalacsonyabb inflációs mutatókkal rendelkező) három EU-tagállam átlagát. Figyelemre méltó, hogy a nevezett referenciaszint kiszámításakor nem csak az euróövezeti országok, hanem az összes uniós ország inflációs rátáját veszik figyelembe.

Az államkötvények kamatai

Az ország hosszú lejáratú államkötvényeinek 10 éves lejáratú kamata legfeljebb 2 százalékponttal haladhatja meg e kamatláb azon három EU-tagállam átlagos szintjét, amelyek az árfolyam területén a legjobb eredményeket értek el. stabilitás.

Jogi megközelítés

Az euróövezethez csatlakozó országnak biztosítania kell a nemzeti központi bank függetlenségét, és összhangba kell hoznia státuszát a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) alapokmányával.

További mutatók

E kritériumok mellett az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank az eurózónához csatlakozni kívánó állam értékelése során figyelembe veheti a piaci integráció eredményeit, a fizetési mérleg állapotát, alakulását, valamint speciális munkaerőköltségek és egyéb árindexek alakulása. Az állam pénzügyi szektorának stabilitásának kritériumait (költségvetési hiány és adósság) az országnak a Gazdasági és Monetáris Unió teljes jogú tagságának megszerzése után is teljesítenie kell.

A maastrichti kritériumok kritikája

Sok közgazdász kritizálja a maastrichti kritériumokat, mert véleményük szerint az eurózóna nem az optimális valutaövezet. [egy]

Annak ellenére, hogy az eurózónán belül stabil árszintet kell fenntartani, az Európai Monetáris Unió országai között van némi ár- és bérszínvonalbeli különbség, ami ellentmond az egyik kritériumnak. Ennek eredményeként tökéletlen verseny alakul ki. [egy]

A monetáris unióba belépő ország elveszíti az önálló monetáris politika folytatásának képességét. Ennek megfelelően az államadósság növekedése esetén az országnak nem kell változtatnia a hazai kamatszinten, amelynek emelésével az inflációs és leértékelési kockázatokat kellene kompenzálni. Az adósságnövekedés miatt a pénzügyi piacokon jelentkező negatív következmények nem az adós országot, hanem az egész Európai Monetáris Uniót érintik.

A lebegő árfolyam elhagyása esetén a vizsgált régión belüli árrugalmasságra van szükség. Egy valutaövezeti országon belüli belső sokkok nem csak a termelési tényezők, különösen a munkaerő szabad mozgása esetén érintik az egész monetáris uniót. Ha ez nem történik meg, akkor hatékonyabb lenne a lebegő árfolyamok alkalmazása a régióban. És bár Írországnak , Olaszországnak , Spanyolországnak , Portugáliának és Görögországnak nem kell kamatot emelnie a reálárfolyam változásaira reagálva, ezt az előnyt ellensúlyozza az a tény, hogy ezen országok áruinak versenyképessége csökken. Autonóm monetáris politika esetén a belföldi sokkokat a nominális árfolyam változásai simíthatnák ki.

A Maastrichti Szerződés értelmében az ország államadóssága nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát, a költségvetési hiány pedig a 3 százalékot. Ezt a két korlátot 5%-os hosszú távú gazdasági növekedést feltételezve a következő képlet alapján határozzuk meg:

Az eurózóna 5 százalékos gazdasági növekedésének feltételezése azonban irreális. Ha abból indulunk ki, hogy a gazdasági növekedés legalább évi 2 százalékos lesz, akkor az ország GDP-arányos 3 százalékos költségvetési hiánya mellett az államadósság a GDP 150 százaléka lesz, ami elfogadhatatlan mutató. Ezért a 2%-os gazdasági növekedés feltétele mellett az államháztartás hiányát 1,2%-ra kell csökkenteni. Csak így lehet teljesíteni mindkét maastrichti kritériumot. Ha az államadósság kiszolgálása meghaladja a nominális GDP-növekedést, akkor az országnak költségvetési többletet kell mutatnia. Ellenkező esetben nő az államadósság. [2]

Lásd még

Jegyzetek

  1. ↑ 1 2 Knoll, B., Pitlik, H.: Entwicklung und Perspektiven der Europäischen Union, Nomos Verlagsgesellschaft Baden Baden, 2009, S. 9ff.
  2. ↑ Universität Münster, Staatsverschuldung , 2007. június, S. 4 (hivatkozás nem érhető el) . Hozzáférés dátuma: 2012. január 2. Az eredetiből archiválva : 2012. március 24. 

Linkek