Hood Steinke

Az oldal jelenlegi verzióját még nem ellenőrizték tapasztalt közreműködők, és jelentősen eltérhet a 2022. július 2-án felülvizsgált verziótól ; az ellenőrzések 2 szerkesztést igényelnek .

A Steinke motorháztető egy  személyes életmentő eszköz, amelyet a legénység tagjainak kimentésére terveztek egy elsüllyedt tengeralattjáróból . A készüléket 1961-ben az amerikai haditengerészet hadnagya , Harris Steinke tervezte és tesztelte, akiről el is nevezték [1] . A Steinke csuklya lényegében egy mentőmellény , amely teljes egészében eltakarja az ember fejét, és levegőt biztosít a légzéshez. A Momsen tüdejénél fejlettebb eszköz , a Steinke motorháztetője a hidegháború alatt az amerikai haditengerészet összes tengeralattjárójának túlélőfelszereléséhez tartozott [1] . Később fejlettebb túlélőruhák váltották fel, különösen a Submarine Escape Immersion Equipment . (SEIE).

Bundle

A Steinke páraelszívó teljes készlete a következő elemekből áll [2] :

  1. A felhajtókamra a mentőmellény analógja, narancssárga neoprén , nylon anyagból készült, merev gallérral, amelyhez légzővédő burkolat van rögzítve. Biztosítja a felszínre emelkedéshez szükséges pozitív felhajtóerőt .
  2. Légáteresztő kapucni, amely a mellény gallérjára van rögzítve és levegőt biztosít az embernek. Átlátszó műanyag pajzsgal is felszerelve, hogy láthassa, mi történik körülötte.
  3. A neoprén szövetből készült nyakgyűrű a mellény gallérjának tövéhez van rögzítve, és nem engedi ki a levegőt a kapucniból az emelkedés során.
  4. Egy levegőellátó berendezés és egy szelep a kameramellény elején. Ebben az esetben a szelep zárt helyzetben reteszelhető, hogy elkerüljük a véletlen kinyílást és a levegő kiengedését a mellényből, ami a pozitív felhajtóerő csökkenéséhez vezet.
  5. A snorkel  egy műanyag búvársnorkel egy szájrésszel és egy szeleppel, amely egy irányban működik - kinyitja a levegőt a motorháztetőn kívül, és belégzéskor zár.
  6. Töltőadapter visszacsapó szeleppel a készülék aljára szerelve. A töltőadapter gyorsan záródó csatlakozást használ a felhajtólevegő-ellátó tömlőhöz, és egy visszacsapó szelep megakadályozza, hogy a sűrített levegő kiszivárogjon a felfújt felhajtókamrából, amikor a töltőtömlőt leválasztják.
  7. Két nyomásmentesítő szelep a felhajtókamrában a felhajtókamra és a motorháztető közötti nyomáskülönbség szabályozására; rajtuk keresztül emelkedés közben a nagynyomású levegő a kamra felső részébe, onnan pedig a légzésvédőbe jut, biztosítva a víz kiszorítását a burkolatból.
  8. Két nyomáscsökkentő szelep a légzőburkolatban, amelyek szabályozzák a levegőnyomás és a rajta lévő víznyomás különbségét; rajtuk keresztül az emelkedés során új levegő jut be a motorháztetőbe.
  9. A kapucni alján található cipzár rögzíti a felhajtókamra gallérjához. A rögzítő szélessége lehetővé teszi a csuklya levételét a fejéről.
  10. Kiegészítő zseb síppal, tengeri jeladóval és orrcsipszel.
  11. Egy öv, amely megakadályozza, hogy az eszköz a fej felé csússzon, vagy emelés közben lekerüljön a mentett személyről.
  12. Speciális, kb méter hosszú nylon zsinór fa fogantyúval a végén, amely a készülék övére van rögzítve és egy további zsebbe hajtva. Ennek a zsinórnak a segítségével lehetett egy kimentett személyt hajóra emelni, vagy több túlélőt megkötni a víz felszínén.
  13. Táska magának a készüléknek a tárolására.
  14. Személyes fényjelző ( HIS ).
  15. Fényvisszaverő szalagok, melyek lebegő kamerával vannak ellátva, hogy a túlélő jobban látható legyen a felületen.

Jegyzetek

  1. ↑ 1 2 Steinke Hood archiválva : 2011. december 4. a Wayback Machine -nél 
  2. ↑ Jay R. Bramble. Steinke Hood alapjai . Ténybeli vonalak a tengeralattjárók veszélyeiről (FLASH) (1999. július-október). Letöltve: 2011. november 4. Az eredetiből archiválva : 2007. március 20.

Linkek