Norvégiában a gyermekmunka-migráció (Nor. Barnevandringer , szó szerint „vándorgyerekek”; a kifejezésnek egyetlen nyelvre sem létezik lefordított fordítása) társadalmi jelenség Norvégia történetében, amely az 1700-as évektől a 20-as évek elejéig zajlott. században, és a gyerekek tömeges vándorlásából állt az országban, szarvasmarhatelepeken munkát keresve, ami a tavaszi és nyári szezonban fordult elő, és ősszel az ellenkező irányban folytatódott. A modern világban az 1800-as évek elején agdarai gyermekvándorlások a legismertebbek – köszönhetően a 2010-es Johan, a vándor című norvég filmnek .
A XVIII-XIX. században a farkasok és a medvék meglehetősen nagy számban éltek az országban, és veszélyeztették az állatállományt, ezért nagy volt a pásztorszükséglet. Körülbelül az 1700-as évektől, de különösen az 1830-as évektől az 1910-es évekig minden áprilisban nagyszámú, 7 és 15 év közötti gyerek indult gyalogosan Konsmo, Hegebustad , Kvas, Kvinesdal és mások falvaiból, általában a consmoi templomban gyűltek össze. csoportokba mennek, és az ország keleti részén fekvő nagy gazdaságokba járnak, hogy ott pásztorként dolgozzanak a legelőkön. Utazásaik végcélja általában a Kristiansandtól keletre fekvő gazdag háztartások : Tveit, Birkenes , Landvik vagy még keletebbre fekvő települések voltak. A gyerekeknek gyakran 15-20 mérföldet kellett gyalogolniuk megállás nélkül. 1884-ben például Consmóban 22 gyerek nem járt iskolába, mert arra kényszerítették őket, hogy szarvasmarhát tereljenek a keleti farmokon.
Nem volt ritka, hogy a gyerekeket más munkakörökben is alkalmazták a tanyákon: istállókat javítottak, főztek, szénát készítettek, asztalost készítettek. A gyerekek egy része jó emberekhez kötött ki, és általában jól élt, míg mások szinte szolgai életet éltek. Általában ősz végén kezdtek hazatérni.
Vándorló gyerekek ösvényei futottak át a völgyeken. A táj akkoriban más volt, mint ma: erdő szinte nem volt, a mocsaras területeket gyakran legeltették. A vándorgyerekek által kitaposott egyéni ösvények még mindig megtalálhatók, bár legtöbbjük mára az utak és vasutak lefektetése, illetve a kertek és a termőföldek miatt elpusztult.
A modern Norvégiában több tudományos munka is született erről a társadalmi jelenségről, Konsmóban pedig a vándorgyerekek egész múzeuma található, amely számos tényt és bizonyítékot mutat be ezzel a jelenséggel kapcsolatban.