A bananadin egy kitalált pszichoaktív anyag, amelyet állítólag a banánhéjból vonnak ki . A „kitermelési” „recepttel” kapcsolatos átverést eredetileg a Berkeley Barb című underground újságban tettek közzé 1967 márciusában [1]
Alig néhány hónappal korábban a skót énekes, Donovan kiadta a Mellow Yellow című slágert (1966), amelyet a kor populáris kultúrája a banánhéj elszívásáról szóló dalként fogott fel. 1967. augusztus 6-án, röviddel a dal megjelenése után, a bananadin szerepelt a New York Times Magazine "Cool Talk About Hot Drugs" [2]
Bár az eredeti álhír azért született, hogy kérdéseket tegyen fel a pszichoaktív kábítószerek tiltott előállításának etikájával és az azokat fogyasztók büntetőeljárásával kapcsolatban ("mi van, ha egy hagyományos banán pszichoaktív tulajdonságokkal rendelkezik, hogyan fog reagálni a kormány?"), [3] Cecil Adams a Chicago Reader "The Straight Dope" rovatában így számol be: [4]
A hírügynökségek, és mögöttük az egész ország lenyelte a horgot, a zsinórt és a szorítót. "Füstszüneteket" tartottak Berkeleyben. A következő húsvétvasárnap a New York Times szerint „a beatnikek és a diákok „banán-banánt” skandáltak egy bulin a Central Parkban, és körbe vonultak egy kétméteres fabanánnal. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság bejelentette, hogy "a banánhéj lehetséges hallucinogén hatásait" vizsgálja.
A bananadin-legenda igazi népszerűsége azonban később következett be, amikor William Powell , aki hitelesnek hitte a Berkeley Barb cikket, 1970-ben a The Anarchist Cookbook -ban "Musa sapientum Bananadine" címmel reprodukálta az ott leírt bananadin-módszert (az elavult binomiális nómenklatúrát használva). egy banánhoz). 1971-ben megjelent egy egysoros vicces képregény, amely ezt a csíkot tartalmazta : egy tinédzser az állatkertben éjszaka titokban átad egy csomó banánt egy gorillának, mondván: "Csak dobd meg a héját, haver!" [5] .