Helyettesítés (késői latin substitutio , latin substitutuo - „teszek, helyette kinevezek” szóból) - végrendeleti végzés, amely szerint a fő kinevezett örökös mellé egy másikat, annak helyettesét (helyettesét) iktatják be, halála esetén, nem hajlandó örökölni, a kinevezés érvénytelensége, méltatlan örökös stb.
A római jogban megkülönböztették a vulgáris helyettesítést , amelyben bárki lehetett az örökös, a tanulóhelyettesítést , amelyben az apa, aki fiát örökösnek jelölte ki a végrendeletben, a fia halála esetén helyettesítőt jelölhetett ki. az örökhagyó, de még nagykorúság előtt, és kvázi- pupilláris helyettesítés , amelyben felmenő rokon az örökség kötelező részét megkapó és elmezavarba esett leszármazottja helyett helyettesítőt jelölt ki arra az esetre, ha a betegségből való gyógyulás előtt meghalna. .
Volt egy fideicomissari helyettesítés is - egy ilyen végrendeleti rendelkezés, amely az örökösök egymást követő sorozatát jelölte ki, akik egymás után örököltek, vagyis az előző halála vagy az örökös birtokról való feladása után. A középkortól kezdve igen elterjedtté vált Nyugat-Európában, ahol elsősorban a családi vagyon nemzedékről nemzedékre való megőrzése érdekében kezdték használni; belőle keletkeztek az úgynevezett védett birtokok .
Az Orosz Föderáció jelenlegi Polgári Törvénykönyve lehetővé teszi a helyettesítést. Az Orosz Föderáció Polgári Törvénykönyve 1121. cikkének megfelelően az örökhagyónak joga van a végrendeletben a főörökös mellett egy másik örököst is feltüntetni (továbbörököst kijelölni), ha a főörökös a végrendelet megnyitása előtt meghal. az örökséget vagy az örökhagyóval egyidejűleg, vagy az örökség megnyílását követően, anélkül, hogy ideje lenne átvenni, ha a végrendeletben az örökhagyó örököse vagy örököse törvény által kijelölt személy az örökséget egyéb okból nem veszi át, ha megtagadja az örökséget, ha nincs öröklési joga, ha az örökségből mint méltatlant kizárják. A végrendeletben elsőként megjelölt örökösök a fő, a részörökösök pótlólagosak (tartalék) [1] .